Nem kell értem aggódni, jól vagyok, sőt..... Egyre jobban. Igaz kissé kevesebbet van velem, de ebből sok a simogatás, játék. Kaja még mindig van bőségesen, és séták is. Sokat van távol, még hétvégente is. Viszont ettől hallatlan lelkiismeret furdalása lehet, mert elalvás előtte sokáig simogat. Addig amíg el nem alszik, sőt néha még álmában is. Van amikor felébred, és nem vagyok a helyemen, akkor hív, és megint simizik. Ez meg kedvemre való!!!!! Voltak közben események is. Egyik nap felhozta Sanyi a laposorut!! Na az nem semmi esemény volt. A házamba menekültem, de féltem, hogy kint fog hagyni a gazdi, inkább kijöttem. Az meg mint az úthenger lenyomott, és rám feküdt mindjárt. Minek néz ez engem, kispárnának????? Felmenekültem a gazdi mögé, és ő szépen megvédett. Időnként úgy kellett a nyakörvénél fogva elrángatni a dögöt előlem. Megvédett!!!! Tegnap meg vetetett nekem pórázt. Kár hogy nem tudok én is hangosan nevetni. Azt akarta, hogy legyen hosszabb a pórázom, mert megérdemlem. Szót fogadok, megállok ha szól, megvárom. Szóval megkérte Sanyit, hogy hozzon egy őt méteres pórázt. Hozott is szépet, pirosat. Mint kiderült, pont akkora mint ami itthon is van!!!!! Nevettem volna ha tudok. Akkor most van egy szakadt feketém, egy rózsaszín, /amit még otthonról hoztam/ meg most egy gyönyörűséges piros is, csak sajna egyik sem hosszabb!!!!! Na mindegy, majd lesz az is, mert jót akar nekem. Megyek mert már leágyazott, nehogy kimaradjak a simiből!!!!!
Nincs semmi baj ám.
2013.05.26. 07:13 Krisz tigris
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://kutyavagyokdeegyeniseg.blog.hu/api/trackback/id/tr135206201
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.