Este megint fura volt a gazdi, izgatott volt. Megint szekrényt pakolt, és nagy táskát vett elő!!!! Elfog tűnni??? Nem akarom!!! Sokat simogatott. Nehéz lett volna nem, mert állandóan mellette, mögötte, előtte voltam. Nem jó jel!!!! Valamit mondott, hogy csak dolgozni megy, de ki hisz neki???? Reggel voltunk sétálni, sajna nem a szőlősben, nem engedett el. Azt mondta, azt csak hétvégén engedhetjük meg magunknak. Most még sötét van, nem látja hova megyek. Minek azt neki látni, elég ha én tudom!!! Aztán készülődött, és elment. Viszont most bent hagyott a lakásban, ez is gyanús!!! Gergőék keltek, és kiengedtek, aztán ők is elmentek. Gergő nemsokára jött vissza, de nem engedett be! Ez meg nem tetszett. Egész nap vártam, hogy mikor jön a gazdi, és egyáltalán hazajön e???? Ahogy sötétedett, Gergő beengedett. Ha most még vacsit is ad, akkor tuti nem jön haza a gazdi. Nem kaptam vacsorát, és megjött a gazdi is. Egészen fura lett a feje, eltűnt a nagyja szőr a fejéről!!! Mit bánom én, annak örülök, hogy tényleg hazajött, ahogy megígérte. Mesélt az új helyről, meg mindenféléről, de nem tudok ennyi mindent megjegyezni, na meg őszintén nem is érdekel, csak az a lényeg nekem, hogy velem beszél, és közben simogat!
Hajaj!!!!
2013.01.07. 19:15 Krisz tigris
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://kutyavagyokdeegyeniseg.blog.hu/api/trackback/id/tr925003879
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.