Az elején. Délben a gazdi hátra vitt a hátsó kertbe.
Ott jó nagy hely van, és sokat lehet rohangálni. Ő meg nekilátott valami bútorokat kihordani, meg persze pacsálni, nem is akárhogy. Volt nála vödör meg kefe, meg szivacs, de még egy cső is, amiből ömlött a víz! Mondom én hogy imádja a vizet! Nekem meg akadt egy kisember a szomszédból, olyan érdekesen mondta a nevem:Luzsi. Amikor éppen kedvem volt oda mentem hozzá, mert simogatta a fülem. Ha nem vele, akkor a felső kollégákkal ismerkedtem. Volt kettő szép világos, foltos, meg egy hegyomlás is. Azt nem csipáztam, mert mindig elűzte a kicsiket, és ő meg acsarkodott rám. Aztán egyszer csak észrevettem, hogy hátul van egy luk, amin éppen kiférek, gyorsan le is léptem. Már hallottam is a gazdi hangját, hogy menjek vissza! Aztán megláttam, visszamentem, de nem akartam visszabújni a lukon! Megfogott, és behúzott, sőt még a popomra is rávert egyet. Nagyon mérges lettem rá, előrejöttem, felfeküdtem a lépcsőre és nem is szóltam hozzá egész délután. Aztán egy idő után fázni kezdtem, jó lett volna ha beenged. De nem tette, azért most már barátkoztam vele, hátha. Végre nyílt az ajtó, és kijött rajta, de nem a szokásos szerkóban. Még táska is volt nála!!!!! Viszont a kezében láttam a madzagomat, akkor én is megyek. Rakott rám hámot, meg madzagot is. Elindultunk arra amerre a múltkor kísértük a jó-szagú vendéget, sőt ott is kötöttünk ki a megállóban. Akkor megint jön a madaras lány??? Jött a nagy fehér valami, és a gazdi rám adta a zájzárat, majd felkapott és felszállt velem. Nyikkanni nem volt időm! Egészen a busz végébe kellett menni, mert csak ott volt egy ülőhely. Jó sokáig mentünk, a végén már nyüszögtem, mert untam. Végre leszálltunk. Amint fűre értem, elindultam oldalazva, meg is értette a gazdi, mert még átmentünk egy csomó fémen, és utána levette a számról azt az izét, amit nem szeretek. Olyan csoda egy helyre mentünk!!!! Sok ember, meg kisemberek, és még sok kutya is volt. Ami nekem nem tetszett, hogy voltak biciklisták, meg hangos kétkerekűek, azokat jól megugattam. Az egyiknél valami történt, mert a gazdi ilyenkor mindig rövidre fog, de ez olyan közel jött, hogy csináltam egy hátra szaltót. Aztán azt vettem észre, hogy sikkant egyet, majd elkezdi rágni a mellső lábán a körmét. Én is szoktam ilyet csinálni. Amikor kivette a szájából, láttam hogy folyik belőle valami piros. Leakartam nyalni, de nem hagyta. Barátkoztam a kollégákkal, na nem mindegyikkel ám, csak aki szimpi volt, és hagyta magát. Kiderült hogy azért hozta a táskát, mert abban volt a zájzár, meg tálka nekem, és kaja meg víz is!!!! Rendesen ellátott. Jó nagyot csavarogtunk, aztán megint felszálltunk a monstrumra, ami most nem is volt ijesztő, mert csendben volt. Jól elhelyezkedtem megint a gazdi ölében, és akkor elindultunk.
HAZA HOZOTT!!!!! Olyan boldog lettem amikor megláttam, hogy itthon vagyunk! Azóta megtörölte a lábam, kiszedett belőlem egy kullancsot, megettem a vacsim, és máris megyek lefeküdni, mert nagyon elfáradtam, de boldog fáradság ez, mert itthon vagyok!
Hol is kezdjem????
2012.04.19. 20:10 Krisz tigris
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://kutyavagyokdeegyeniseg.blog.hu/api/trackback/id/tr44461742
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.