Ez most tényleg vacak volt. Alig indultunk el, jött felém egy olyan forma eb, mint én. Azt nem tudtam megállapítani messziről, hogy fiú e vagy lány, de bizalmat szavaztam neki. Egészen bátran néztem vele szembe, persze a gazdi már félig körbeölelt. A rohadék farok csóválva a közelembe jött, és ott nekem ugrott! Hogy lehet ilyen egy másik eb???? Gazdi rögtön felkapott, nem lett semmi bajom, de akkor is! Nagyon felizgatott, ezért ugattam akár kellett akár nem, ami meg persze a gazdinak nem tetszett. Nagyon bennem volt a méreg, a sértettség. Innentől kezdve ugrásra kész voltam. Csak lássak meg valamit, majd jól széttépem!!!! Erős következmény, hogy állandóan rövid pórázra tett!! Ezzel nem tudom levezetni magamból a felesleges energiát, inkább engedne el, had rohanjak valami után. Nem engedett el, juszt sem, pedig kellett volna, ettől még makacsabb lettem. Jól befeszítettem a mellső mancsaimmal, hogy akkor húzom. Azt mondta nem vagyok mozdony, ne húzzam! NEM IS, FRU-ZSI VA-GYOK!!! Azt morogta, hogy ha most elengedne világvégére futnék. Azt nem tudom hol van, de kellett volna nekem egy nagy vágta, vagy hogy valamit jól megrángassak!!!! Helyette a gazdi vállait rángattam meg, juszt is! Azért hazaértünk baj nélkül, én mérgesen. A vacsit megettem, és most jól kidühöngtem magam!!!! Megyek lefekszem, mert szar az élet!
Nem jó séta.
2012.05.04. 19:57 Krisz tigris
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://kutyavagyokdeegyeniseg.blog.hu/api/trackback/id/tr64489041
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.