Tanultam megint új szót, amit utálok! TÚLÓRA!!!! Ez annyit jelent, hogy a gazdi későn jön haza, ezt meg nem szeretem. Ráadásul nem is szólt előre!!! Milyen dolog ez???? Reggel szépen elköszönt, ahogy szokott, azt mondta majd jön, és én vártam, és vártam, és nagyon sokáig vártam, de nem jött. Megjöttek Gergőék, örültem nekik, de hol a gazdi? Gergő szólt, hogy anyád később jön haza!!! Persze mert őt felhívta, nekem bezzeg nem szólt! Végre nagyon későn hazaért, és bocsánatot kért. Azt mondta ő sem tudta előre, de sajna szükség volt rá, nem hagyhatta cserben a csapatot. ENGEM IGEN????? Sőt még azt is mondta, hogy pénteken is sokára fog hazaérni, de utána két napig csak az enyém lesz!!!! JA, EZT ISMEREM! Olyankor forgatja fel a lakást! Még jó hogy van kert, eltudok menekülni, meg jókat fogócskázni. Napközben sokat rohangászom, este így ki is maradhat egy egy séta. Viszont a reggelihez ragaszkodom! Ezzel nincs is semmi gond, megyünk is minden nap. Sőt mostanában a nagy fiúékkal is találkozunk ilyenkor. Ők is jó korán mennek. Megyek mert nagyon finom szagok jönnek a konyhából, szerintem nekem készül a vacsora!!!! Enni meg szeretek ám, főleg ha finom.
Nem sok minden.
2012.08.30. 19:55 Krisz tigris
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://kutyavagyokdeegyeniseg.blog.hu/api/trackback/id/tr604742539
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.